A tüske a köröm alatt – Gustavo Gutiérrez felszabadítási teológus halála kapcsán

A fiatal Gustavo Gutiérrez orvos akart lenni, de meg kellett tanulnia, hogy a betegségeknél is vannak nagyobb csapások, amelyeket gyógyítani kell. A perui katolikus pap, aki a teológia és a társadalomtudományok professzoraként Limában tanított, és szülővárosa nyomornegyedeire összpontosított (a Bibliát a szegények szemszögéből értelmezte), a felszabadítás teológiájának egyik meghatározó atyja, latin-amerikai társaival, Leonardo Boffal, Frei Bettóval és Ernesto Cardenallal együtt. „Teología de la liberación” volt a címe Gutiérrez 1971-ben megjelent könyvének is, amelyet világszerte mindenféle nyelven olvastak, és amelynek hatása »szálka lesznek a szemetekben és tüske az oldalatokban« (1Móz 33,55) a két reakciós pápa, II. János Pál és XVI. Benedek számára, akik 35 hosszú évig uralkodtak.

„Hogyan mondhatnám el a szegényeknek (...), hogy Isten szereti őket?” – Gustavo Gutiérrez
„Hogyan mondhatnám el a szegényeknek (...), hogy Isten szereti őket?” – Gustavo Gutiérrez

Nem csoda, hiszen Gutiérrez hangsúlyozta, hogy a komoly teológiának a világ szegényei, azaz a „történelem nélküliek” által feltett kérdésekből kell kiindulnia. A kizsákmányolásból való megváltás az egyház feladata ebben a világban. Nem a szegénység idealizálásáról van szó, hanem a szegénység mint valódi „rossz” leküzdéséről és felszámolásáról, mivel nemcsak gazdasági, hanem lelki dimenziója is van. Nem zárkózott el a marxista kifejezésektől, „forradalomról” és „szocializmusról” beszélt. Radikálisan értette a felebaráti szeretetet, amely körül gondolatai forogtak. Még akkor is, amikor később az Egyesült Államokban tanított, minden évben hat hónapra visszatért Limába, hogy a város szegényei között dolgozzon.

Gutiérrez nem alapítónak, hanem inkább egy új mozgalom szócsövének tekintette magát. Ez a mozgalom az 1960-as években, nagyjából a kubai forradalommal egy időben alakult ki, önszerveződő, alulról szerveződő közösségek formájában, kezdetben Brazíliában. A földnélküli földművesek (campesinos) és nyomornegyedek lakói számos bibliai szöveget közvetlenül az ő helyzetükre vonatkoztattak. „Letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el.”. (Lk 1,52-53) Ezt úgy értelmezték, mint „jó hírt” (evangélium). A „szegények választása” sok támogatóra talált, különösen Latin-Amerikában, és jellemezte a latin-amerikai püspöki kar második közgyűlését 1968-ban Medellínben, Kolumbiában. A katolikus hierarchia azonban nagyrészt a hatalmasok oldalára állt, és teológiailag és fegyelmileg is harcolt a mozgalom ellen.

Frei Betto, aki Gutiérrezhez hasonlóan dominikánus szerzetes és Fidel Castro dialóguspartnere volt, a pápa és a Hittani Kongregáció intézkedéseiről, amelyet akkoriban Joseph Ratzinger (a későbbi Benedek pápa) vezetett, így nyilatkozott: ez normális volt, mondta, Jézus és a próféták is átélték az üldöztetést. A felszabadítás teológusait az egyházi elöljárók azzal vádolták, hogy „keresztény álruhában” marxista elméleteket hirdettek, a kapitalizmus megdöntésre szólítottak fel és félrevezették a híveket. Egy másik szálka a nyugati politikusok szemében az volt, hogy Gutiérrez részt vett a prágai Keresztény Békekonferenciában (CFK), amely a fegyverkezést és a világszegénységet összefüggésnek tekintette.

Példaképe Bartolomé de Las Casas (1484-1566) dominikánus pap volt, aki 500 évvel ezelőtt kiállt a közép-amerikai őslakosok méltóságáért. Bartolomé spanyol tábori lelkészként és gyarmatosítóként érkezett az „Újvilágba”. A prédikátor a Bibliájában a következő mondatra bukkant: „A szegény embernek nincs miből élnie, csak egy kevés kenyérből; aki megfosztja tőle, az gyilkos. Aki elveszi felebarátja ételét, az megöli őt. Aki nem adja meg a munkásnak a bérét, az véreb” (Jézus Sirach 34, 21-22) – és szerzetesi életét megváltoztatta. Gustavo Gutiérrez 70 éves korában ugyanebbe a domonkos rendbe (Ordo Praedicatorum, OP) lépett be. Korábban a limai Las Casas Intézet vezetője volt.

A berlini Hanfried Müller protestáns teológus, aki majdnem egyidős Gutiérrezzel, és politikai kérdésekben nagyrészt egyetért és szolidáris, „A felszabadulás teológiája” megjelenése óta figyelmeztet a szintek kellemetlen keveredésétől bizonyos „genitivus teológiák”, politikai teológiák révén. A kiváltságok által megrontott egyház reformációja bizonyára szükséges, de ez valami más, mint a keresztények emberségesebb politikai struktúrákért való kiállása. Az igazságos társadalmi rend megteremtése, amelyre minden ember hivatott, „nem igényel különleges teológiai reflexiót vagy szentté avatást” – írta 1978-ban.

Mára a felszabadítás teológiájának forradalmi élcsapata kifáradt; a mozgalom ellen túl keményen harcoltak, mind Rómából, mind Washingtonból. Ma még egy olyan tévelygő reakciós is, mint a német Gerhard Ludwig Müller bíboros, aki 2012 és 2017 között a Hittani Kongregáció prefektusa és a viszonylag barátságos Ferenc pápa elkeseredett ellenfele volt, Gutiérrez szorgalmas tanítványának mutatja magát. Felszabadítási teológiája azonban még mindig képes lelkesíteni, tüske lenni. Achille Mbembe kameruni történész és filozófus a 2018-ban adott interjújában arról számolt be, hogyan dolgozott diákként a yaoundéi domonkos papok könyvtárában: „Találtam egy könyvet Gustavo Gutiérrez-től, amelynek címe: A felszabadítás teológiája. Nagyon tanulságos volt számomra, és arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyos körülmények között a kereszténység nem feltétlenül kell, hogy ópium legyen a tömegek számára, hanem az ellenállás nagyon erős forrása lehet, különösen a szegények számára.””

„Nagyszerű ember, az egyház embere” – méltatta az elhunytat Ferenc argentin pápa. A 2024. október 22-én, 96 éves korában elhunyt Gustavo Gutiérrez-Merino Díaz OP még ennél is több volt: kontinensének elnyomott osztályainak szószólója, kizsákmányolóik vádlója.

Írta: Christian Stappenbeck és Peter Merg

Forrás: JungeWelt